Vannak olyan családok, ahol a szülő képtelen kimutatni a szeretetét. Ez nem egyenértékű azzal, ha valaki nem tudja szeretni a saját gyermekét. Sokan keverik a kettőt, ugyanis az a szülő, aki nem tudja kimutatni a szeretetét, sok esetben másképpen viselkedik gyermekével, mint az, aki képtelen a szeretetre. Ezeknek a hátterében számos probléma állhat.

Azok az anyák, akik nem éreznek a gyermekük iránt semmit, sok esetben próbálják ezt palástolni. Úgy tesznek, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, áltatva önmagukat. Talán ez a legnagyobb baj, amit elkövethetnek, hiszen ezt az állapotot nem lehet örökké fenntartani. Előbb-utóbb besokall és már képtelen lesz az álarcot magán viselni. Ezáltal a gyermekben sokkal nagyobb törést fog okozni ez a megvilágosodás: Engem sosem szeretett az anyám!?

Nézzünk pár példát:

• szülés utáni depresszió,
• felkészületlenség az anyaságra,
• korai szülés,
• tönkrement párkapcsolat, a gyermek hibáztatása,
• nem várt gyermek,
• nem anyatípus.

Ezek az anyák az évek folyamán úgymond kitöltik a „dühüket” a gyermeken. Szigorúak, szabályokat hoznak fel és olyan követelmények elé állítják őket, amelyeknek képtelenség eleget tenni. És itt jön a lényeg: Az anya azért teszi mindezt, hogy büntethesse gyermekét, úgy álcázva, mintha a legjobbat akarná számára. Minden egyes botlás után egyre nagyobb a büntetés.

• Ha az iskolában nem úgy teljesít, ahogy elvárja: büntetésben részesül.
• Ha gyermeke barátai nem felelnek meg az elvárásoknak: kritizálja őket.
• Azonban, ha jobbnak érzi őket: akkor képes a barátai előtt megalázni gyermekét.

 Szeretik önmagukat áldozatként feltűntetni mások előtt, gyermeküket hibáztatva.

• „Mindent megteszek, hogy neki jó legyen és ez a hála?”
• „Felneveltem, soha nem éhezett, tető volt/van a feje felett és ezt teszi velem.”
• „Szeretem, ezért hálásnak kellene lennie.”

Ezek mind olyan mondatok, amelyeknek köze sincs a szeretethez. Az anya számára ez kötelezettségnek számít. Nem bukhat el mások előtt. Nem kerülhet szégyenhelyzetbe. A látszat nagyon fontos számára. Mivel saját gyermekét szégyenként éli meg – fogja fel –, így képtelen bármilyen empátiára. Az egész élete egy hazugság, egy színpad, ahol játszani kell. Azonban a düh és frusztráció elnyomása előbb-utóbb utat tör magának. Mindez akár tettlegességig is fajulhat.

A tiszteletet fegyelmezéssel, fenyegetéssel vívja ki magának. Mértéke változhat a kor haladtával és az általa vélt tiszteletlenségtől. Soha nem tud örülni, ha valamiben jeleskedik a gyermeke. Sőt, egyáltalán nem tud örülni semminek, amihez nekik közük van.
A dicséret számára elképzelhetetlen. Bármit tesz, mond, vagy csinál, az anya minden esetben keresi a legapróbb hibát, amibe beleköthet.

Természetesen van olyan szülő is, aki nem leplezi a szeretetlenséget. Sokuk már, a szülés után örökbe adják, vagy „lepasszolják” a nagyszülőknek. Mindezt különböző okokkal magyarázzák: Depresszió, valamilyen függőség, időhiány, mentális problémák.

Azonban még mindig a legjobb opció, ha a szülő beismeri, hogy képtelen az anyaságra, mert így megadja az esélyt, hogy gyermeke szerető otthonra találjon, és felnőttkorára mentálisan egészséges legyen.

Azok a gyermekek, akik kénytelenek olyan szülővel élni, akik éveken keresztül érzelmi abúzust gyakoroltak rájuk, felnőttként hasonlóan fognak gondolkodni, érezni. Olyan sérüléseket szenvedtek el már gyermekkoruktól fogva, amely miatt labilisak lesznek érzelmileg. A szociális életük korlátolt lesz. És a minta alapján, amit otthon tapasztaltak, ugyanúgy fognak viselkedni saját gyermekükkel is – ha egyáltalán vállalnak.

Akik felnőtté válásukkor érzik, vagy felismerik, hogy valami nincs rendben körülöttük, hogy a társasági életük nem tekinthető normálisnak, azoknak van lehetőségük mindezt jobbá tenni. Egy jó szakember segítségével ki tudnak szakadni a mókuskerékből és olyan életet élni, amelyet mindig is szerettek volna.