Vannak emberek, akiknek soha nem elég az, amijük van. Mindig kicsit több kell. Aztán még több és még több. Egy külső szemlélő azt gondolhatná, hogy csodálatos életük van a perfekcionistáknak. Legújabb autó, divatos ruhák, csodás ház, tökéletes család. Azonban belül a maximalista szenved, még ha ezzel nincs is tisztában. Nem boldog, hisz az állandó tökéletességre való törekvés, felemészti az életét - és mindenkiét, aki a környezetében él.

Ha valamiben eléri a saját maga állított mércét, akkor sem érez semmijen örömöt. Úgy fogja gondolni: ennél jobb is lehetett volna. Egyszerűen csak rajzol egy pipát, mintha egy bevásárlólistát készítene az elméjében. Mindemellett ott az állandó félelem a kudarctól: mi van, ha a következő tervem nem sikerül? Ez most megvan, de lehet, hogy ezután bukni fogok mindent, amibe belekezdek.

Nem csak magával szemben állít fel hatalmas követelményeket, de párjával, gyermekeivel is. Csak és kizárólag a legjobbat teljesítheti mindenki. A munkájával kapcsolatban, nehezen enged másoknak, úgy érzi senki más nem képes arra, amire ő. Inkább mindent egyedül próbál megoldani. Ezáltal fizikálisan és mentálisan is kikészíti önmagát.

Kergeti azt a határt, amit szinte képtelenség elérni. Amennyiben hibázik, akkor azt úgy éli meg, mint aki semmire sem jó, hasznavehetetlen és értéktelen.

A perfekcionista ember jellemzői:

• állandó szorongás a kudarctól.
• rettegés mások kritikájától.
• önmagával szemben támasztott óriási elvárások.
• önbizalomhiány.
• elégedetlenség, folyamatos önostorozás.
• szüntelen panaszkodás.
• örök kattogás: mit lehetett volna tenni, mit lehet tenni, mit lehetne majd tenni.

A maximalista, lelkileg mindig ki van éhezve az elismerésre. Gyermekkorában szüleitől, tanáraitól vágyott rá, azonban felnőttkorára már mindenkitől, aki a környezetében él. Állandó mantrái vannak, amivel mindenkit kikészít maga körül.

• „Nekem kell a legjobbnak lennem.”
• „Csak a tökéletes jöhet szóba.”
• „Még többet kell tennem, ez kevés.”
• „Megtudom csinálni, tökéletes vagyok.”

Azonban ezek csak szavak, valójában a fenti mondatok ezt jelentik: „Nem vagyok elég jó, képtelen vagyok megcsinálni, elbukom és mindenki rajtam fog nevetni”
Egy kívülálló, azt gondolja a perfekcionista emberről, hogy nagyképű, egoista és távolságtartó. Lekezelően viselkedik, ha társaságban van, a beszélgetés végét mindig úgy alakítja, hogy a másik nullának érezze magát. De, ha jobban belegondolunk, akkor pont nekik van a legnagyobb szükségük a segítségre.

Amennyiben felismerted magadban a maximalistát, megmutatom, mit lehet tenni ellene:

El kell fogadni, hogy az élet nem tökéletes. Az ember, azért ember, mert hibázik – később ebből lehet tanulni.

• Fejlődni kell, és kis lépésekben haladni. Amikor egy célt kell kitűzni, az soha ne olyan dolog legyen, amit még nem lehet előre látni, hanem kisebb léptékkel kell haladni. Meg kell próbálni a realitás talaján maradni.
• A bízz magadban. Azzal, hogy állandóan kergeted a tökéletességet, azt mutatod, hogy nem bízol a saját képességeidben. A legnehezebb feladat: elfogadni magadat. Egyben ez a legfontosabb is.
  A pohár mindig félig üres szemléletet meg kell fordítani. Bizony, az a pohár mindig félig tele van.
• 
  A sikerélményeket meg kell ünnepelni, bármi legyen is az. Akkor is, ha nem úgy alakult minden, ahogy szeretted volna. Értékelni kell, amit elértél, ezért mindig adj magadnak pár percet: gondolatban veregesd meg a válladat, gratulálj magadnak.
• 
  Ki kell kapcsolni. Az állandó pörgés miatt, nem csak az agyad, de a tested is megviseli az állandó terhelés, ami bizonyos idő után veszélyes lehet. Kell az én idő, azaz a te időd, amikor csak magaddal foglalkozol, olyan dolgokkal, amik által kikapcsolódhatsz és pihenhetsz.